20.
Márk Anicétet és Edgárt a terem távoli sarkába vezette. Volt ott még néhány fiú, akik csendesen üldögéltek ugyan, de látszott rajtuk, hogy összetartoznak.
- Hadd mutassam be nektek ezt a két fiút - kezdte Márk. - Nekik is meggyűlt a bajuk a Balfékekkel - mondta, miközben a mondat végénél hátranézett újdonsült védenceire. Anicét és Edgár tudták, hogy ezek a fiúk a másik bandát hívják így, és ennek hatására Anicét szája szögletében kis mosoly húzódott annak ellenére, hogy tudatában volt annak, csöppet sem rózsás a helyzetük.
- Ez itt Bíró - kezdte a bemutatást Márk egy mokány barna hajú fiúval - Szentjánossy, Jakab, Bodóházy - sorolta a neveket, furcsa módon vezetékneveket.
- Acél.
- Szerbusz - mondták kórusban a fiúk.
- Kováts - mondta csöndesen Edgár.
- Üljetek le közénk - mutatott maga mellé a földre Bíró.
A két fiú elhelyezkedett.
- Ne gondoljátok azt, hogy mi afféle lúzerbanda vagyunk - mondta Szentjánossy, tekintetével leplezetlenül Edgárt súrolva. A csendes fiú lesütötte szemét, Anicét állta Szentjánossy pillantását.
- Ha lúzernek tartatok minket nem muszáj tömörülnünk, elleszünk.
Edgár hálás volt e szavakért, mégha nem is mutatta.
- Ne gondolj semmi rosszra, apafej - vette át a szót Márk. - Akkor nem hívlak közénk.
- Oké, csak ha a barátaidnak nem vagyunk szimpatikusak, megette a fene, Edgárt pedig nem hagyom magára, mert a barátom.
Erre már felnézett a csöndes fiú.
- Anicét.. Majdcsak lesz valahogy.
- Nem - aztán a többi felé nézett - Lehet soha többet nem látjuk egymást, míg lehet tartsunk össze, kik még normálisak vagyunk itt.
- Nem kell mellre szívni, öregem. Kies világból jöttünk mindannyian valószínűleg meghalni. Egyébként Tivadar vagyok - nyújtotta kezét Szentjánossy.
- Anicét. A haverom pedig Edgár.
- Dániel - mutatott Tivadar Bíróra, aki bólintott - Gergő - folytatta a normális bemutatást Jakabbal - és Árpád - mutatott utolsónak Bodóházyra.
Ebből Anicét úgy érezte, mégis befogadták őket a fiúk.
Nem sokáig tudtak itt beszélgetni, mert hamarosan Répássy lépett a terembe.
- Újoncok! - kiáltotta el magát, majd fülsértő sípját is megszólaltatta. A fiúk egymásra néztek.
- Hát, lehet nem is lesz több alkalmunk rivalizálni emberek - mondta Márk, miközben felkászálódtak a földről.
- Ide biztosan visszatérünk, hiszen minek kellett ágyat választani - szólt csendesen Edgár.
- Hát, mindegy tesó, most megtudjuk...... - mondta Márk, akinek szimpatikus volt a csendes fiú.
- Ide elém, egyes sorba igazodni! - vezényelt közben a szakaszvezető.
Érdekes, várakozásteljes és súlyos csend foglalta el a termet. Az eddig eluralkodó zsongást ez a csend váltotta fel. Volt, aki félt az elkövetkezendőktől, volt aki már várta, mert a várakozás is fájdalmas volt már neki itt, mert inkább azt akarta, történjen már valami akár jó, akár rossz.
- Hamarosan mindenki megtudja, hova való, mire hivatott! - folytatta Répássy, még mindig csendesen, figyelmesen hallgatták. - Kövesenek! - indult el, a fiúk pedig csöndes patakként "csordogáltak" utána.
